Hordozás egy tágabb értelemben

A hordozós fotókiállítás csütörtöki megnyitója után ma délelőtt jött a következő hordozóheti esemény: Illés Zsuzsanna pszichológussal beszélgettünk délelőtt.
Azt hiszem, sikerült pont olyan csevegős, kötetlen beszélgetést kerekíteni, ahogyan szerettük volna.
Már előzetesen is gyűjtöttünk kérdéseket a Makacs Klubban és a Kecskeméti Hordozósklubban: hogy felszoktatjuk, elrontjuk-e a gyerekeinket, ha felvesszük és hordozzuk őket, hogyan boldogulnak a válaszkészen nevelt gyerekek óvodában, iskolában stb. Nagyon megerősítő volt azt hallani, hogy a válaszkész nevelés, vagyis amikor a baba jelzéseire érkezik válasz a világból (tőlünk), mennyire támogatja azt, hogy a kezdeményezésre kész, nyitott, érdeklődő emberré váljon!

Kép innen.

Ami nekem különösen tetszett: hogy a válaszkészség hogyan alakul, változik, ahogy nőnek a gyerekeink. Egy idő után, amikor már csökken, megszűnik a szoptatás, hordozás testkontaktusának szerepe az anya-gyerek kapcsolatban (és változik az anya szerepe az egyre nagyobb gyerek mellett), akkor a gyerek problémáit, a vele kapcsolatos, benne zajló nehézségeket "hordozzuk". Ahogy valamit mindig hordoz az ember, pl. egy barátja vele megosztott panaszát, egy családi gyászt, egy új tervet stb., úgy hordozzuk anyaként/apaként a nagyobb gyerekünk dolgait.
És ugyanígy "hordozást" igényel az anya a babával való kezdeti szimbiózis idején a családtól, hogy amíg ő megéli ezt a szimbiózist, és a babájának válaszkészen reagál a jelzéseire, addig ezt a szándékát támogassák, megtartsák, vigyék, hordozzák a körülötte lévők a segítségükkel, részvételükkel.
Ez nekem ma egy meghatározó gondolat volt, köszönöm, Zsuzsi!