2014. március 31., hétfő

Zsömbi - mosás, vágás, szárítás

A zsömbi a szövött kendőkkel ellentétben szereti a mosást. Nem kell utána betörni. Ha használtál már ilyen kendőt, biztosan észrevetted, hogy az anyag fonákja felé pöndörödő hosszanti szegések nagyon szeretnek tovább pöndörödni.
Akár ennyire:

 

Ha úgy hajtjuk össze a kendőt, hogy minden szegés a "kendő-téglalap" egyik oldalára essen, és a másik oldalt erősen megfogva a lábunk szárához csapjuk a kendőt, és jól "kicsapkodjuk", akkor a túlzott pöndörödést átmenetileg visszaszoríthatjuk.
Ennyire áll helyre a dolog:

(Egész szép.)

A mosás az, ami szintén segít. Alacsony hőfokon, szárítógép nélkül nyugodtan.
Mivel a kendő súlya nagy, vizesen még inkább, és rugalmas, lógatva nem érdemes szárítani.
Inkább teljesen alátámasztva:

És a kendő szövése valóban olyan, hogy ha túl hosszúnak érezzük a kendőnket, akkor egyszerűen rövidebbre vágható, nem kell beszegni a végeket, mert nem fog fesleni. (Várjuk azok jelentkezését, akik ezt már kipróbálták!)

2014. március 24., hétfő

Könyvmolyok vagyunk

Azt hiszem, hogy bevallhatjuk: Reginával mindketten igazi könyvmolyok vagyunk. Az évek során sok-sok jó könyv gyűlt össze nálunk, melyeknek egy része eddig is a baba-mama csoport könyvtárához tartozott, másik részét pedig "makacs újragondolás" után tettük mostanában hozzá.
Itt a blogon böngészhetitek a listát, és a Makacs Klubban kölcsönözhetitek ki egy hónapra a könyveket.
Ezek egytől egyig a saját könyveink, kérjük, hogy óvd, és vigyázz rájuk!

Közben pedig töltődj belőlük, formálódj általuk, vagy erősödj meg, dobd vissza, mondj rájuk nemet vagy igent!
Kép innen.

2014. március 21., péntek

Zsömbi - miért olyan furcsa szövött kendőzés után zsömbizni???

Mert azért elég furcsa.... az ember csinálja a jól megszokott mozdulatokat, és az eredmény esetleg az lesz, hogy hozzám hasonlóan szorosan gúzsba kötve végzi... és azon töpreng a gyönyörű kendő szorításában, hogy mi is a jó ebben vajon...
Aztán valaki segít, meg gyakorlunk (pont úgy, mint amikor a szövöttel szoktuk egymást), és eljön az az érzés, hogy "szeret a zsöport". Ölel, körülvesz, nem vág, nem szorít, és a babát eközben szépen tartja. Isteni érzés, és érdemes érte egy kicsit gyakorolni.
A JPMBB honlapja ebben a témában kicsit szűkszavú, a "Szövött kendős vagyok, van számomra valami külön tippetek?" menüpont a FAQ-ban nem árul el túl sokat.
Ami szerintem fontos:
  • Nem tudjuk olyan módon meghúzni a kendőt, mint egy szövött kendőt, bárhogy is szeretnénk. Ha lazaságot érzünk benne, és elöl húzunk rajta, akkor csak az elöl lévő rész lesz szorosabb, "kanyarban" nem tudunk húzni rajta. A lazaságot a laza rész teljes hosszán végig kell vezetnünk, kicsit úgy, mint amikor egy tál ételt akarunk folpack fóliával befedni, és a tál aljához érve látjuk, hogy a tál tetején nem feszes a borítás: lefelé hiába húzzuk, a probléma csak úgy oldódik meg, ha a laza részig visszamegyünk, és ott húzzuk feszesre, a tál pereménél kanyarodó folpackot sem lehet a kanyaron át meghúzni. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a zsömbi egy folpack fólia!!!)
  • A kendő formázható, alakítható, a következőképpen: ha valahol menet közben szorosnak érezzük, átmenetileg (!) megnyújtható, hogy pl. a vállunknak kellemesebb legyen, de rövid idő múlva a kendő visszanyeri korábbi formáját.
  • A zsömbi "kötegben" erős, vagyis szeretünk sok ráncot hagyni a baba popsija, térdhajlata alatt, és hasonlóan használhatjuk erősítésnek pl. a zseb alsó varrását is. Vállon ugyanez a köteg viszont már vághat, itt nagyon szépen lehet teríteni... 
  • A csomózásnak és a kendő utolsó "köreinek" nem muszáj a hasunkon maradnia, teríthető ez a rész is derékon, csípőn, fenéken. Ez nagyon kellemes, kényelmes, és mutatós is tud lenni.

2014. március 15., szombat

Hordozós elakadás Nellivel és Gabóval

Egy pici baba hordozása egyszerre nehéz és könnyű is. Azért nehéz, mert picinek, törékenynek érezzük és bizonytalanabbak vagyunk abban, hogy jó-e Neki, biztos rendben van-e. Azért könnyű (könnyebb), mert nem rúgja szét a készülő kötést, nem homorít ki a kendőből, hordozóból.
Elakadási pont lehet,  ha úgy érezzük,(ez már pici korban is) sír , "nem szereti a hordozást", elbizonytalanodtunk, és inkább nem tesszük eszközbe, mert tiltakozik a gyerkőc. (Ezért fontos, az is hogy olyan eszközt válasszunk, amiben Mi magunk szívesen hordozunk!)

 A gyerekek körölbelül 4,5-5 éves korig hordozós korúak. Erre a korra érik meg,- mert hogy ez egy agyi érési folyamat- amikor már fókuszban tudja tartani a célt, vagyis felveszi a tempónkat, ritmusunkat séta közben és nem áll meg minduntalan hogy,  "Anya, bogárka"! vagy "Anya, repülő!" :)

Ezelőtt a kor előtt túlzott lehet vele szemben az elvárás, hogy tudja, sietünk és jöjjön olyan gyorsan, ahogy Mi. Csalóka lehet, amikor a gyerek már nem akar hordozódni, sétálni akar, de 15 percenként felkéredzkedik.
Nellivel az első gyermekemmel is végigjártam az utat a hordozással, vele még kevesebbet tudtam ezeknek a dolgoknak a hátteréről.
 Nelli imádta a hordozást, kenguruval kezdtünk,

                                   


 aztán nandu kendőztünk,

                                  
 majd 6 hónapos kor körül jött az első elakadás, szétrúgta a batyumat, kicsúszott a feneke alól a kendő, izgett, mozgott. Ekkor találkoztam egy Nálamnál tapasztaltabb Anyukával a hordozás terén, aki mei tai-t ajánlott. Így megvettem az első mei tai-unkat.  


 Nagyon sokat segített, szerettük mind a ketten, gyors volt, egyszerű, szétrúghatatlan. Ez egészen 1,5 éves koráig tartott, majd már nem akart tovább hordozódni. Nem tudtam akkor még, milyen megoldások létezhetnek erre, csak egyszerűen nem akarta, hogy beletegyem, csak mászott fel a hátamon és tiltakozott.
A hordozás megszakadt. Jött a nyakba cipelés, könyörgés, elől, karban hurcolás, mérgeskedés. Feleannyi alvás..mert letéve feleannyit aludt.  Valahogy akkor nem jöttem rá, hogy mondjuk ritkábban hordozzam, vagy csak alváshoz hordozzam, vagy mondjuk más eszközt használjak,akár egy karikást, ami könnyű és egyszerű és pont a totyogókorban nagy szolgálatot tehet egy ki-be kéredzkedő 1,5 évesnél.  Most már tudom, hogy lehetett volna hordoznom, csak másképpen, mert ez egy tipikus  elakadási pontja a hordozásnak.
Nelli 2,5 éves korában megszületett Gabó, aki, az addig bőszen a függetlenségéért küzdő Nelliből egy picit ismét babát csinált. Gabó hordozódott,



és  persze Nelli is akart...és  elől szeretett volna. :)


Aztán Nellivel kezdtünk újra egymásra találni hordozás téren, és ez a testvérféltékenységben is sokat jelentett. :) Nelli Zsömbiben, körülkötött háti kötésben.( Aktuális, mert Zsömbi hónap van :))


Apa is szereti az emeibaby-ben altatni mostanság( Apának ez a kedvence!! Imádjuk az emeibabyt)..Nelli még most volt 4 éves és örülök, hogy visszataláltunk a hordozáshoz.


A 4 éves szülinapon :) karikásban



Gabóval az első elakadás féléves korában kezdődött körülbelül.. akkor mei tai-ra váltottunk és azóta javult a helyzet sokat, mert nem tudja szétrúgni. Vele már más, tudom, hogy bimbózó akaratának  köszönhetőek az elakadások, amelyek nem véglegesek, újra és folyamatosan visszatalálunk a hordozás öröméhez. :) A hordozás folyamatos, nem telik el nap, hogy ne hordoznám..nagyon jó.
A megoldás nála a csípőn hordozás, azt azért mindig szívesen veszi,  pláne egy kis cicivel megspékelve..:)))




 A karikás nagyon befutó,


 és a különböző csípőkötések. :)

    
                                     
   
 A csatosok háton pedig nagyon megkönnyítik a dolgom..:)


Az elakadások jönnek, ahogy fejlődnek a gyerekek, de vannak megoldások, léteznek átmeneti szakaszok. Így biztatok mindenkit, ne adja fel. :)

A nagy öröm számomra, hogy Nelli is hordoz..:)))))))



Ha kérdésed van, elakadtál vagy segíthetünk, keress minket!


2014. március 13., csütörtök

Zsömbi-hónap

Márciusban zsömbizünk itt a Hordozz velünk oldalán, és a facebook-on is - Regina remek fotókat töltött fel!
Itt pedig egy kis háttértörténet - bár olyan frappánsat nem fogunk írni, mint a zsömbi honlapján versbe szedett sztori arról, hogyan született ez a kendő 3 kis "kobold" érkezése közben... középkori regeként megírva, hiszen a készítők 3 fia éppen lovagos-sárkányos korszakát élte, amikor megörökítették a történetet.

A kendő hivatalos neve Je Porte Mon Bébé, ami annyit tesz: hordozom a kisbabámat. Röviden JPMBB, zsöport, vagy zsömbi. Olvasgatni pedig első kézből itt lehet róla, angolul, németül, és persze franciául. Hiszen a zsömbi egy francia textilmérnök édesanya találmánya.

Nem tehetünk egyenlőségjelet a rugalmas kendők és a zsömbi közé, mert a zsömbi nemcsak a kötés (merthogy ez nem szövött, hanem kötött anyag) miatt rugalmas, hanem az anyagösszetétele miatt is - így 3 irányban rugalmas, de mégsem nyúlik meg, nem ereszkedik meg.


Amiről még írni szeretnénk a következő napokban, hetekben:

Tudtad-e, hogy
  • a zsöport használata igazi kihívás lehet, ha szövött kendőhöz szoktál eddig?
  • a zsöport újraszegés nélkül méretre vágható?
  • mire jó a zseb a kendőn?
  • miért fogjuk néha szándékosan kötegbe a zsöport anyagát, és miért kerüljük ezt máskor?
Folyt.köv.

2014. március 5., szerda

Márciusi Makacs Klub

Pénteken, március 7-én arról beszélgetünk a Makacs Klubban, hogy árthat-e a hordozás?
Mit érdemes tudni a biztonságos babahordozásról, milyen ortopédiai szempontokra gondolhatunk hordozás közben, mik a leggyakoribb félelmek a baba testi-lelki állapotával kapcsolatban?
Gondolatébresztőnek itt is megmutatjuk azt a fotót, amit Regina posztolt múlt héten a Facebook-on. :)
Várunk benneteket 9:30-tól 11-ig a Szentcsalád Plébánia emeleti könyvtárszobájában, Kecskemét madárfüttyös szélén.


2014. március 4., kedd

Februári élményeink

Februárban hírt adott rólunk a Kecskeméti TV, egy rövid tudósítást lehetett látni a Makacs Klubról.
A klub végén egy nagyon drága pici lányt kötöttem a hátamra, hogy utána az édesanyjával közösen is megkössük a batyut. Hihetetlen élmény volt, ahogy ez a kis tündér a hátamra simult, még a fejünket is össze tudtuk dugni! :)
Aztán megkaptam az akkor készült fotókat gyönyörűen összeszerkesztve, megmutatom. (Köszönöm, Nóri!)
Februárban volt más hátonhordozós élményünk is, Kitti anyukájával próbáltunk szövött kendős hátonhordozást: sokféle hátravételi móddal, de főleg csípőről hátraforgatva, batyut (szétrúgja!!!), háti duplót, tibetit terítve vagy anélkül... Végül a tanácsadást követően nagyon kitartó otthoni gyakorlással profi duplók születtek, e-mailes, fotós "utánkövetéssel".
És egy koraszülött babánál is jártunk, aki pihe-puha anyagok közt érzi igazán jól magát, velük a karikás Pötit kezdtük használni, és egy olyan csodaszép Pötijük lesz hamarosan, hogy csak na! "Kandírozott gesztenye - levendula" színű. (Micsoda mesés elnevezések!)
Hasonlóan hordozós márciusra készülünk, és Reginával arra gondoltunk, hogy legyen ez a zsömbi (zsöport, JePorte Mon Bébé) hónapja, jövünk majd sok fotóval.